Jobb agyféltekés rajztanfolyam gyerekeknek2024-02-11T18:28:56+00:00
Rajztábor Varázs-ceruza Rajziskola
Rajztábor életkép Varázs-ceruza Rajziskola

“Kedves Linda és Évi!

Nagyon szépen köszönöm, hogy ott lehettem idén is a nyári rajztáborban.

Tavaly voltam először rajztáborban, ami nagy fordulatot hozott az életembe. Először kicsit szkeptikusan álltam a dologhoz, mert nagyon nem tudtam rajzolni. De bebizonyítottátok, hogy bárki képes rá, ez pedig hihetetlenül jó érzés.

Akkor és ott el is döntöttem, hogy idén is jelentkezni fogok a táborba. Idén sem kellett csalódnom, szuper volt a társaság és rengeteg érdekes technikát próbáltam ki, amik mind nagyon tetszettek.

Mióta elkészítettem az első rajzomat nálatok, azóta szeretek rajzolni. Most már nem találom stresszesnek, mint az iskolai órák alatt és minden egyes alkotás elkészültével büszke vagyok magamra, hogy igen, ezt én csináltam. Néha még most is hihetetlen, mi mindenre képes vagyok.

Köszönöm, hogy elindítottatok ezen az úton! Biztos, hogy megyek még a rajztáboraitokba, mert mindig nagyon jól érzem magam ott.

Mindent köszönök,

Trenka Dóra”

Trenka Dóri

Kedves Melinda és Évi!

Engedjék meg, hogy köszönetet mondjak és pár szóban véleményezzem a mögöttünk levő tábort.

Kislányom, Lukács Fanni, nagyon szeret rajzolgatni és mivel van egy ragdoll cucisunk, aki nagy szerelem számunkra, Fanni vágya az volt, hogy megtanulhasson állatot, állati szőrt rajzolni. Ezért kerestünk ilyen tematikájú nyári tábort.

Mikor megtaláltuk a Varázs-ceruza táborát, örömmel fedeztük fel, hogy Fanni már járt önöknél korábban egy ajándékba kapott élményfestésen. (Akkor is jól érezte magát, a végeredmény pedig olyan nagyszerű lett, hogy azóta is a falat díszíti😊.)

Nekem, mint szülőnek, egy nyári rajztábor felé az a személyes elvárásom hogy a gyerekem, amikor hazajön, mondja azt, hogy ” Jól éreztem magam, sok érdekeset tanultam, sokat nevettünk”.

Ha rajzolásról van szó, akkor pedig kapjon olyan szakmai segítséget, instrukciókat, amelyek segítségével egy olyan alkotást tud életre kelteni, aminek sikeressége még magát a gyereket is meglepi.

Nos, ebben a táborban mindezt mi megkaptuk, sőt, egyszerűen leesett az állam, mikor megláttam Fanni munkáit!

Nagyon hálás vagyok érte, mi biztosan visszatérünk, akár tábor, akár workshop formájában, sőt, én magam is tervezem, hogy részt veszek ilyenen!

Nagyon jó munkát, további sok sikert és örömöt kívánok a nyár hátralevő részében!

Üdvözlettel, Deák Rita

Deák Rita

“Kedves Melinda!

Szeretnénk még egyszer megköszönni a sok türelmet, segítséget, amit Mercike kapott töled az augusztusi táborban. Azóta is rendszeresen emlegeti a tanfolyamon átélt élményeket, én pedig nem győzök csodálkozni a lelkesedésén, amit szeptember óta produkál az iskolában. Minden nap csinálja az integrációs gyakorlatokat, és úgy látom, hogy nem stresszel az iskolai teljesítménye miatt, sőt, most ebben a hónapban csupa kiváló jegyet szerzett, szinte megtáltosodott. Ígértem neked, hogy referálok az eredményeiről és szerencsére tényleg csak pozitívumokat írhatok. Még egyszer köszönjük!

Marcsi és Mercike”

Dudás Mária (Gyermekasztrológus-nevelési tanácsadó)

“Kedves Melinda!

A betegségem miatt elmaradt személyes köszönetnyilvánítást szeretném most pótolni. Laura rajzai elbűvöltek. Emelem kalapom, ez tényleg csodálatos fejlődés. Utólagos engedelmeddel feltettem a facebook oldalamra is az egyik portrét, kedvcsinálónak az ismerőseimnek. Még egyszer nagyon köszönjük ezt a 3 tartalmas napot!

Szűcs Laura és Szülei (Ági és Levente)”

Molnár Ágnes
Tanulás előttTanulás előtt
Go to Top